2010. február 12., péntek
Elfogyok, mint a cink a Daniel-elemben,
Nem sikerül már soha elfelednem
Azt, hogy mi történt, mikor néztem magam elé,
Mint egy eltévedt elektron, ki tart az ég felé.
Bár kóválygó elektron nincsen, én jól tudom,
De unom ezt az órát, borzasztóan unom...
Nem sikerül már soha elfelednem
Azt, hogy mi történt, mikor néztem magam elé,
Mint egy eltévedt elektron, ki tart az ég felé.
Bár kóválygó elektron nincsen, én jól tudom,
De unom ezt az órát, borzasztóan unom...
2004. január 20. kedd
Budapest
Természet óra alatt. Ez után a vers után mindig megkaptam Attilától (természettanár, és ofő egyszemélyben), hogy "Kati, inkább írj verset!". :D
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése