2010. február 12., péntek
Nekem maradt még egy
kis józan álomszerű képbe elmerült
szennyesem mosom-mosom hozzád hozom,
adom, dehogy kapom, ne add!, kérem,
most üss, ne tartsd szavaid az enyémmel
szembe én nekem lehet tudom, hogy akarom
a NEMET,
vagy a helyett inkább mást,
ne is lássuk egymást,
én törpefejű idiótaként csüggök
volt szerelmem mocskától függök
még várom, nem kell,
de látom, menj el,
maradj, és fogd koszos kezem,
eressz, és köpd le gennyedző szemem,
maradj, és öleld törött vállam,
eressz, és tépd ki haldokló májam,
maradj, és simítsd hulló hajam,
eressz, és rúgd be horpadó hasam,
de ha csak a zöldülő falakat nézzük
vár ránk a puszta,
de ha csak a kihányt szavakat látjuk
marad a murva,
de ha csak a szerelem mocskát várjuk
marad a zöldülő fal, a kihányt szavak,
és rengeteg deszkázatlan vakablak,
és rengeteg öntörvényű korcsuló
cipzár húzó szennylakó,
bambusz, has, vér, játék, halál,
maradok, maradhatsz,
nem kell egy kiskanál
SE
nekem a szerelemhez
SE
mellettem maradni
SE
tudsz majd, és én
SE
melletted,
igen, nem, hogyan, talán, látod, döntök,
fákat döntök,
szavakat döntök,
várakat döntök,
lányokat döntök,
bármit döntök
csak ne kelljen több döntést hozni,
indokolni, hazug módon kirabolni
a jó helyének árnyékának
zöldszínű okádékában
átlátszó igazsággal teli mohás hordóját.
JÓ?
Keleten kelletlen kellettem
magam, magam miatt, mi alatt
miatta matattam magamban
magamat neki.
Ne. Ki?
Ki. Ki felé?
Kifelé.
Körülötted szállok,
szálltak
az igék pontatlan ragozásai,
már nem tudok verseket írni,
csak a mocsok dől ki számon,
szakad fekete tintám alatt a papír,
a jeges, a maradandó, a múló bánatú
lanyha cigarettadohány száraz maradékát szívom,
és írom,
és írom a kietelen szavakat,
nekem csak ez maradt,
ez a büdös, mocskos, szemeteszsáknyi
gyönyörű valóság.
Igazán igaziak a szavaid?
Csak árnyékod szagát szürcsölöm,
a furcsa papírjátékos görcsökön,
ezt játszom én.
Marad az alvadó hagyma szag,
vagy feloldoz majd egy daganat?
Bajnokom, bocs.
De hiszen,
én hiszem a magam igazát taposom
és csak mondom, mondom, mondom, ordítom, vagy nem,
ahogy gondolod, mondom, hogy IGEN, de már mondtam,
hogy NEM,
mit várnál tőlem?, ez vagyok,
ha szeretsz,
hát szeresd e szétbaszott
lelket, guruló szemgolyói között,
na ennyi. Látod, nincs mit tenni
egy marék fuldokló szóért;
a kopott, töbször átmosott
száradó borért
még talán.
kávémba bogarak döglenek
arcom a semmi tölti ki
this is fucking me
2008. 05. 31
de néhéz az életem
lerohad a fél fejem
egy algopyrin kéne nekem
Nem sikerül már soha elfelednem
Azt, hogy mi történt, mikor néztem magam elé,
Mint egy eltévedt elektron, ki tart az ég felé.
Bár kóválygó elektron nincsen, én jól tudom,
De unom ezt az órát, borzasztóan unom...
szürkére káromkodom a műanyag világot,
hasoncsúszva verseket imitálok.
Címkék: 2007, Nagybecskerek
Vagy az ujjaimra fonott gyűrűk sora.
2010. február 11., csütörtök
C-sssssssssssssssssz.
2010. február 3., szerda
Látod lebukik minden,
itt benn
még zakatol némi ösztön
a földön
fekvés örömének prezentálására.
Megszökött tőlem az a kicsi
és ostoba szivárvány,
arcomon tükröződik egy-két
elmúlt járvány sebhelyes emléke,
a szemem sarka is sebes és durva.
Meztelenül az ágyamon
vöröses pántok
ölelik a szunnyadó életet,
viszketés, reszelés,
a bőrömön pereg a lelkem.
Haldoklik az injekcióm
durva tűje
hétfőn jön el értem újra és újra
a megsemmisülés szélén állok,
hogy éljek.
2009
soha nem ér véget
ha vége lesz
vége nem jön el
én soha élek
éltem és majd fogok
2009
Keresett.
Nem tudtam, hogy ő lesz az, ki emleget.
Fáradt testtel találtam meg egy este,
Szavaiból reményképet merítve.
Rámnézett.
Tekintete néhány érzést eltépett.
Foszlányokban hullottak a kételyek,
Tőle kaptam új erőmhöz életet.
Nevetett.
Nevetése betöltötte kezemet.
Kezeim közt ott nyugodott sóhaja,
Gyönyörű volt minden egyes éjszaka.
Szeretett.
Ölelése nyitotta meg lelkemet.
Viszonzásul mindenem odaadom,
Életemet vele együtt álmodom.
2004. július 28. szerda
Címkék: 2004
Ha egy szeméthalmon állsz és nézed,
Hogy folyik el minden véred,
Senki nem jön segítséggel,
Könyöröghetsz minden éjjel.
Úgyis férgek étke leszel.
Nem lehet más, bármit teszel
Ez a sorsod, így kell élned.
Nézd csak, nézd, hogy folyik véred…
Mocskos vagy, de nem kiégett,
Még a mindentől kell félned,
Még a semmi gyúl szemedben,
Már a halál les rád csendben…
2004. szeptember 12.
Kistarcsa
